Tel. fax.: 06-1-246-80-16 OM szám: 034994
A kerületi matematika versenyen, 163/ 3.osztályos tanuló közül, Kovács Dániel IV. és Hollósi Dóra X. helyezést ért el. Felkészítő tanítójuk: Dr. Dankáné Háry Ildikó.
Gratulálunk!
Erdei iskolában járt a 4.c
A Madas László Erdészeti Erdei Iskola Visegrádon a Mogyoró-hegyen várt minket szuper faházakkal.
Jártunk a Fellegvárban, megmásztuk a Nagy-Villámot. Még a Duna-partra is lesétáltunk – jó hosszú túra volt -, ahol a vízbe lógathattuk a lábunkat és fagyit nyalogattunk. Árpi tudott a legjobban kacsázni.
Ajánljuk mindenkinek ezt a helyet, ahol gyógynövényekből teát ittunk. A Nádas-tóból parányi élőlényeket gyűjtöttünk, vizsgáltunk. Fogtunk rovarokat a réten, festettünk virágok szirmával. Tanultunk íjászkodni, fa várat visszafoglalni.
Persze a legjobb a mályvacukor sütés volt! Robi bácsival faragtuk a nyársakat és raktuk a tüzet. Niki néni megvásárolta az összes pillecukrot a boltban, és jól olvasod, 1kg kekszet (mind elfogyott). Kifestettük korommal az arcunkat, mintha sziú indiánok közé csöppentük volna.
Kár, hogy gyorsan véget ért ez az egy hét. Visszamennénk.
Még verset is költöttünk:
Erdei iskoláról írom rímelő versömet,
de ez nem lesz olyan, mint a szultáni követ!
Az erdei iskola sok hegy és völgy,
kis faházak állnak ott.
Ha nehéz a tanulás, ha túl sok az óra,
fogom táskámat s megyek a táborba.
Ott vár Erzsi néni, boldogan szólítva:
„Gyertek gyerekek, menjünk a tóra!”
Az írásokat készítette: Marci, Ádám, Márk, Ábel
2024. május